A kapcsolatok elején mondják, hogy van egy rózsaszín szemüveg az emberen, és azon át látja a másikat, megszépítve a hibáit. Vallottam, hogy én soha nem láttam így az életem során. Pedig dehogyis nem... Az ember talán tényleg bölcsebb lesz az idővel. Bár lehet nagyképűen hangzik ez, de valahol mégis... Vagy nem is bölcsesség, inkább jobb önismeret, vagy talán végre nem hazudunk magunknak a kor előre haladtával. Fene se tudja, nem is lényeges.
Tehát van rózsaszín szemüveg, aprónak, jelentéktelenek téve a problémákat, hibákat, cselekedeteket. Például tudjuk, hogy a társ akit választottunk kicsit lusta, elnézzük, nem zavar, lehet benne bízni, számíthatunk rá. Aztán telnek az évek, és amikor az ember leánya rendre megjavítja a dolgokat a ház körül, kilincs felcsavarozás, kép felrakás, tükör felfúrás, autó szervizbe vitele, stb...apró de mégis jelentős tevékenységek. Miért is? Jelzik, hogy a kedves nincs ott, nem együtt, hanem egyedül tevékenykedik az ember, mert a másik már két hete nem csinálja meg sokadik kérésre sem, mert mindig elfelejti. Aztán ott vannak az egyéb dolgok, amikor sejteni véljük, hogy irigy a drága, de nem hisszük el, hihetetlen hisz szeret. Aztán mikor szembesülünk azzal, hogy amikor csintalan módon beleeszünk a kedves mártásába, és szigorúan ránk ripakodik, hogy a sajátodból, akkor már dereng a dolog, de még mindig hihetetlen, így átsiklunk felette. De még sorolhatnám a különböző élethelyzeteket....
Nem beszélve arról az esetről is, hogy már találkozásunkkor tudjuk, hogy a másik merőben az ellentétünk, de mégis el hisszük az "ellentétek vonzzák egymás" szöveget. Hú, hát keveseknek jöhet be ez a dolog. Miért is? Ott van az aktív lány, a futóversenyre jelentkező, a túrázó, kerékpártúrákon résztvevő, dzsessz balettozó és néptáncos, és színjátszószakkörre járó típus. Aki szereti az újdonságot, aki szereti az izgalmat, aki imádja a természetet. Akit valójában minden érdekel kicsit, de az is igaz, hogy semmi nem nagyon. Ott a programozó fiú, akinek az első a gép, aki nem szívesen mozdul ki a kis kuckójából, aki nem szereti igazán az újdonságot. Mégis megpróbálják együtt. Minden szép és jó, kirándulnak együtt, felfedeznek helyeket, embereket. Úgy látják jó együtt. A lány még megkapja amiket szeret, a fiú feláldozza magát, persze csak ideig óráig. Komoly lépésre szánják magukat, tovább együtt. Aztán a fiúnak már könyörögni kell egy sétáért, de persze a félórás könyörgés után jól érzi magát a séta alatt, legalábbis ezt mondja. De a lány az évek múlásával belefárad a kérlelésbe, és már nem is érzi szükségét. Elmaradnak az aktív percek, nincs túrázás, kerékpározás, izgalom, új. Közös hosszú esték filmekkel, sorozatokkal, lakomákkal. A lány aki azt hitte megtudja változtatni Őt, ő maga változott meg. Időszakos közös kiruccanások, amikor a lány legbelül mindig konstatálja, hogy ez csak azért van, hogy ne szóljon semmit, és ott a fiú arcán az "én ezt nem igazán akarom" érzés, de persze szóban minden szép és jó. A lány pedig tudja, hogy ezek soha nem lesznek olyanok mint a családjával vagy a barátaival, olyan igazán szórakoztató, felhőtlen és pihentető. Mégpedig azért mert belül szorong, hisz tudja, hogy mind csak miatta van, és a másiknak ez nem annyira jó. Így egyikkőjüknek sem az igazi, de próbálkoznak, hisz valahol fontos a másik, vagy az évek? Fene se tudja. Együtt vagy egymás mellett? Továbbra is teljesen mások, legbelül egyikőjük sem változott meg nagyon, csak a cselekedeteik jelzik, hogy a másikért mégis valamit. De a régi vágyak, álmok valószínűleg mindkettőjükben ott élnek, vannak, remélnek....
Az egyik nagy zenekedvelő, a másiknak kevésbé fontos, inkább egy jó beszélgetés. Az egyik filmőrült, a másik megnézi, de nem követi igazán mikor, hol, mi lesz amit érdemes megnézni. Az egyik magának való, a másik nyitott. Az egyik semleges, a másik érzelemmel teli. Az egyik "én ezt nem szeretném" vonakodó típus, a másik "persze, ha te szeretnéd akkor rendben". És amikor a másik elkezd úgy viselkedni mint az egyik, akkor persze megjegyeztetik, hogy mennyire önző is lett ő! Vajon miért?
Na, mi a tanulság???????? Van, létezik rózsaszín szemüveg, és persze kell a tolerancia, de nem minden áron! Fontos, hogy lássunk, halljunk és gondolkozzunk, csak az érzésekre hagyatkozni igazán megtévesztő is lehet! :)
